Nem álmodni akarom az életem…

Napok óta tervezem, hogy írok. Aztán vesztett a fej, mondhatni elvesztettem a fejem 😀 (gyk: nyert az írás 😛 )

Tuti buddhista szerzetes találta ki, hogy nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel…Küzdök hajtok valamiért, Valakiért, és amikor karnyújtásnyira van, akkor megijedek, de mitől nem tudom. Talán azért, mert hozzászoktam,hogy küzdök, és nem a célért, hanem, hogy megtanuljak küzdeni.

Eszméletlen jókedvem van, pedig több okból is lehetne rossz, sőt legalább óránként elő is jön, de nem hagyom magam 😛 és csakazértis rock & roll jó kedvem lesz, mégha beledöglök is 😀

Azt hiszem, hogy örülök, hogy nem vagyok kivételesen okos, sőt kifejezetten átlagos. Még középiskolás koromban zavart, amikor az informatika tanárom ezt mondta a szüleimnek. Jobb így, láthatom a sok szuperokost, mit hogy ront el, én pedig tanulok belőle, illetve mivel tudom a saját korlátaim, ha én hibázok ezt is elismerem, és a fejlődéshez használom fel. Mondhatni imádok átlagos lenni, sőt kifejezetten szeretek hibázni, olyan unalmas lehet tökéletesnek lenni, ki sem akarom próbálni. A másik fele: mi lehet abban jó, hogy soha nem tudjuk meg milyen lehet elrontani valamit…már a Tervező is megmondta, a Mátrix első verziója ezen bukott meg, az emberek alapvetően a káoszt kedvelik, nem az idilli világot 😀

Azt viszont rohadt mód unom magamban, hogy türelmetlen vagyok, szóval adj Uram türelmet, de RÖGTÖN 😀