Fülike – minden ami szubjektív

Halló, itt a Horror rádió Parahírek riadó!

április 16th 2007 in általános

Ez a hétvége is elmúlt. A Quimby istencsászár nagyon ütős volt, imádom őket, és még az sem gáz, ha igazából ismerős nem is volt a buliban. Oké azért volt egy-két olyan ismerős, de ők nem barátok meg barátnők, akikkel el lehet vigyorogni, dumálni. Viszont ez nem zavart mert két órán keresztül szólt a rock, és fel sem tűnt “egyedül” vagyok.
Szombaton rámjött a moshatnék meg a takaríthatnék -a mosást elintéztem délelőtt-, úgyhogy tessék körülnézni az albiban Jó barátom 😛 mire végeztem el is ment vagy egy fél nap, és még mindig csak az látszik, hogy takarítani kéne :S No de sebaj, jóbarátom rávett hogy ugorjunk föl a Koriközpontba, mert ő nemsokár lelép ebből a …. országból, és még szeretne előtte csúszni egyet. Emellett meglátogattuk bátyámékat, aki remélem tényleg nem sértődött meg, de nem tudtam hamarabb menni, segíteni kocsit szerelni.
Vasánapra sikerült még egy kis takarítást hagyni, utána meg jött a Forma-1. Az első pár kört leszámítva, nem nagyon pörgött a téma, jó amikor Alonso kocsija elkezdett szarakodni akkor még egy kicsit. Azonban hogy ezután mit műveltek a hokis srácok… Legközelebb is ennyi szép “dunaújvárosi” megmozdulást szeretnék látni. No de Ladányi, és Horváth nagyon szép góljai mellett, ne feledkezzünk meg a csapat legjobbjáról (sic!) Ocskay Gáborról se, aki mondjuk ki nyíltan, nagyon zsír gólt lőtt. Hajrá fiúk, ma nehéz derbi lesz….


You must be logged in to post a comment.

Nos mint tanult (vagy inkább tanuló:P) barátom kifejtette, konzán voltunk szerdán. Ez valójában a Kontiki (disco) és a (fősuli) Menza szavak speciális dunaújvárosi kombinációja, ami a a helyi bulipontok átrendeződését mutatja, és ha ehhez még hozzáteszem, hogy mindez az ex-Juharos étteremben volt, akkor a régi motorosok már tuti kész vannak, és azon agyalnak, mi zajlik […]

Previous Entry

Kicsit sűrű volt ez a hét, és kiléptem az online világból…. Meló is volt ezerrel, dehát a keddi Kontiki parti az nagyon betett az állóképességemnek. Jó-val már a progresszív terembe is nyomattuk, meg az, hogy 5 körül értem haza, sokat elárul. Azt hiszem ha így folytatom diszkópatkány leszek 🙂 No ehhez azért még soknak […]

Next Entry